Mint utolsó hónapomban, hétvégén is kétségek közt hánykódva tengettem életem. Nem tudtam hogyan tovább. Mi tévő legyek, hogy őrült vágyaim valóra válthassam. Most már tudom.

Tudom, hogy szinte semmit se kell tennem. Tudom, hogy csak várnom kell. Nyugodtan, nem tulzásba vinni a dolgokat. Nehéz lesz. Talán olyan nehéz, mint még semmi eddigi életemben. De megéri. És ez a lényeg. Ha van miért várni, akkor nem elfecsérelt idő, nem bolondság. Sokkal inkább nagy dolog, amit akinek kell, egyszer értékelni fog.Tudom, hogy így lesz. Tudom, hogy nem lehet másképp.

És, hogy honnan tudom?

Nem szavakból, hanem egy a leginkább önmagunkat kifejező dologból. Egy könnycseppből.

Egy könnycseppből, melynek útja nem a szemből indult, hanem a szív mélyéről. Minden értelmet és akaratot félretolva. Igaz volt a könny. Igaz a mozdulat mely utána következett. Mikor letöröltem arcáról, akkor voltam a legbiztosabb magamban. Akkor minden tiszta lett. Rájöttem arra, amit már tudtam. Sose foglak teljesen elengedni magamból. Részem lettél és az is maradsz. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy én is neked. Mi, mint te is mondtad, különlegesek vagyunk. Tudom már mit jelent.

Tudom már, hogy mi lesz a jövő(nk). Csak azt nem tudom, mikor. De bármikor is lesz ez, tudom megvárom. Tudom, hogy sose késő boldognak lenni.