Sok apró dolog változott meg ismét szánalmas kis életemben.

Zárult egy újabb fejezet.

Elváltak útjaink azzal a lánnyal is, kit 2 hónapja ismertem, szerettem meg.

Reálisan nézve, sajnos már az elején sem volt minden rendben. Számomra is nehéz volt

Elismerni, hogy bármennyire is szeretnék kitörölni magamból egy érzést, szeretnék

Túllépni egy kapcsolaton, NEM MEGY. Most már 

Látom, hogy SOSE FOG MENNI. És bármit is hoz az élet, bármerre sodor a szél,

Ez a SZERELEM örökké bennem él tovább. Remélve egy majdani folytatást.

Ki mással lehetnék boldog? Ha valami nem őszinte, az nem korrekt. Én az akarok lenni.

Zajlik ismét az életem. Keresem, kutatom, míg nem lelem, a percet, mikor láthatom.

Sajnos csak ritkán adatik meg a találkozás által okozott felhőtlen boldogság. De

Az is több mint a semmi. Ha hetente, kéthetente tesz azzal boldoggá, hogy eltöltünk 

Néhány percet, esetleg órát együtt, akkor is megéri. Azt hiszem ez a SZERELEM.

Egyszerűen nem lehet más.

Talán Lesz még esélyem bebizonyítani, hogy bár egymás nélkül lehetünk boldogok,

Tiszta szívvel mégse élhetünk más-más emberrel, messze egymástól. VÁR"o"(la)K

Újra itt.

Ki hitte volna, hogy így megy ez. Egy mosolyból új erőre kapva tengetem szombat óta életem. Ki hitte volna, hogy egy sose látott arc, egy pillantás, egy mosoly ilyen érzéseket ébreszthet bennem. Azt hiszem kezdek valakit nagyon megkedvelni, megszeretni.

Nem értem, mi van velem, de nagyon jó most. Bár szerintem nem tud még teljesen hova tenni, nem érti mit is szeretnék, remélem jóban leszünk, bárhogy is legyen.

Vannak dolgok, amik számomra megmagyarázhatatlanok. Annyira jó! Olyan tökéletes. Szeretem ezt az érzést. Úgy érzem, nem teljesen egyoldalú ami most zajlik bennem. Bennünk?

Ma nem láthattam. Hiányzott. Holnap talán talalkozunk és újra egy szép nap köszönt rám. Nagyon várom. Mi lesz? Milyen gondolatokat indít útjára bennem? Eddig mindíg többet kaptam mint várhattam. Ezúttal is úgy legyen. :D

...Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörűbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sűrű aranyhaját, szűzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tűnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig...

Kedves Olvasó!

Mint láthatod, mostanában a magánéleti problémáim megoldásával foglalatoskodom. Próbálom irányítani az irányíthatatlant. Nem is nagyon sikerül. (Sajnos). De nem csüggedek. Céljaim egyértelműek és eltökélt vagyok ezek megvalósításában. Tehát megteszem amit szeretnék, de nem hagyom, hogy ezek a gondok rányomják bélyegüket a másik, nem teljesen magánjellegű életemre.

Mostantól más lesz minden. Jobban próbálok élni. Jobb ember próbálok lenni, mert eddig voltak hiányosságaim. Voltak dolgok amikkel nem foglalkoztam annyit amennyit kellett volna. De mint mondtam, mindezen változtatni próbálok. Szeretném ha sikerülne. És sikerülni is fog mert van miért, van kiért megtenni.

Ennek érdekében úgy tervezem, hogy hétvégén kimozdulok szűk környezetemből és kirándulni, motorozni megyek. Szeretem magányosan róni a kilómétereket. (Bár egy társ ölelő karjai közt jobban élvezném). Kitisztítja fejem. Új gondolatokat ébreszthet bennem. Elindíthat egy új úton. Remélem szép idő lesz. Talán minden jól alakul. Lehet még elveszített kedvesem is láthatom. Bízom benne, hogy így lesz. Egy tea vagy kávé mellett beszélgetve talán megértené, hogy ha hanyagol az rosszabb mint, ha néha beszélnénk. 

Most, ha rendbe tudom szedni kettőnk kapcsolatát, akkor igazán tudok koncentrálni más dolgaimra. Azokra, melyek szintén nem elhanyagolhatóak az életemet tekintve. Üzlet, barátok, szórakozás. Fontos mindegyik, mégse annyira, hogy foglalkozzam velük ezekben a szomorú és egyben harcokkal teli időkben.

Lassan megnyugszik lelkem. Tudom, az élet megy tovább. Csak el nem fogadom. Nem törődhetek bele soha. És nem is fogok. Egy okos ember egyszer azt mondta:

"Jobb úgy szeretni, hogy viszonzatlan és fáj, mint egyáltalán nem szeretni."

Mint utolsó hónapomban, hétvégén is kétségek közt hánykódva tengettem életem. Nem tudtam hogyan tovább. Mi tévő legyek, hogy őrült vágyaim valóra válthassam. Most már tudom.

Tudom, hogy szinte semmit se kell tennem. Tudom, hogy csak várnom kell. Nyugodtan, nem tulzásba vinni a dolgokat. Nehéz lesz. Talán olyan nehéz, mint még semmi eddigi életemben. De megéri. És ez a lényeg. Ha van miért várni, akkor nem elfecsérelt idő, nem bolondság. Sokkal inkább nagy dolog, amit akinek kell, egyszer értékelni fog.Tudom, hogy így lesz. Tudom, hogy nem lehet másképp.

És, hogy honnan tudom?

Nem szavakból, hanem egy a leginkább önmagunkat kifejező dologból. Egy könnycseppből.

Egy könnycseppből, melynek útja nem a szemből indult, hanem a szív mélyéről. Minden értelmet és akaratot félretolva. Igaz volt a könny. Igaz a mozdulat mely utána következett. Mikor letöröltem arcáról, akkor voltam a legbiztosabb magamban. Akkor minden tiszta lett. Rájöttem arra, amit már tudtam. Sose foglak teljesen elengedni magamból. Részem lettél és az is maradsz. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy én is neked. Mi, mint te is mondtad, különlegesek vagyunk. Tudom már mit jelent.

Tudom már, hogy mi lesz a jövő(nk). Csak azt nem tudom, mikor. De bármikor is lesz ez, tudom megvárom. Tudom, hogy sose késő boldognak lenni.

" A rágalomnak óriási
Kigyófarkával szembeszállni,
Eltűrni oly bántalmakat,
Mit megtorolni nem szabad,
Mert kedvesünk azé, ki bánt,
Aztán elvenni a leányt,
Eldobni érte szabadságunk,
Mely legimádottabb sajátunk,
S fölvenni a könnyű szabadság
Helyett az élet súlyos gondját,
Dolgozni napok s éjeken,
Hogy ételünk s ruhánk legyen;
S ha feleségünk tán szeszélyes,
Magunkat szabni szeszélyéhez,
Hogy már ha kell örömtelennek
Lenni egyik vagy más életnek,
Mienk legyen örömtelen...
Lássátok, ez a szerelem!"

Petőfi Sándor: Mi a szerelem? (részlet)

Talán a leginkább igaz gondolatok, amiket valaha a szerelemről írt valaki.

Mostanában annyi minden történt az életemmel. Sok-sok apró és pár, mindent megváltoztató dolog. Legnagyobb ilyen talán, hogy egyedül maradtam. Nincs kinek elmondanom örömöm, bánatom. Nem osztozhatok a sikereimben és nincs aki a kudarcokban mellém álljon, támogasson. Nem tudtam hogyan fogom ezt feldolgozni. Mi fog átsegíteni ezeken a hosszú, magányos napokon.

Elsőként a "barátok" jöttek, hogy megmondják mi is jó nekem. Ez nem lehetett megoldás. Én nem fogom őt sose gyűlölni, nem szeretni, elfelejteni. Nem, mert Ő a mindenem. Ő az akiért ha kell, örökké érdemes várni.

Másodszor szerencsére már nem kellett segítség. Magam oldottam meg a dolgot. És mivel ez az egyetlen megoldás, így szerintem jól is döntöttem. Ha pedig tévednék csak és kizárólag magamat hibáztathatom.

Tegnap újra pesten jártam. Nem volt szerencsés döntés felmenni. Bár dolgom volt, mégis a véletlenek úgy alakították a napot, hogy összekapcsolódott a most bennem zajló magánéleti problémákkal. Sajnos utam kétszer is felé vezetett. Elmentem a ház és a munkahely elött, hol él és dolgozik. Nem volt könnyű. Sőtt. Ennyire nehéz még sose volt talán. Láttam az ablakból kiszűrődő fényt. Tudtam otthon van. Olvas, öltözik, pihen vagy épp a számítógép elött ül. A fény az ablakon át elért hozzám is. Súgta, Állj meg, Mondd el mennyire szereted. Nem tettem, mert megígértem neki. Jól tettem biztos vagyok benne. Hisz úgy is tudja. Bár most szörnyen nehéz volt. Ültem az autóban ott, hol Ő szokott és nem tettem semmit. éreztem ez most így korrekt.

Nem tudtam, miként fogom feldolgozni ezeket a dolgokat. Nem értettem hogyan fogok majd viselkedni, ha közel lehetek hozzá. Most már tudom. BIZTOS VAGYOK magamban, hogy nincs vége. Sose lesz vége. BIZTOS VAGYOK abban, hogy ha most nincs távolság, nincs sok külső tényező, akkor a problémák melyek a kapcsolatunkban voltak, megoldhatók lettek volna. Nem volt annyi és nem voltak olyan nagyok. Most ez lehet így jó. Lehet én is beismerem egyszer, hogy nekünk most ez kellett. Ez kellett egy majdani boldog kapcsolat megalapozásához. Egy szép közös jövő alapjául szolgálhat ez a távolság, mit most alakítunk ki egymás között. Ha hiányzunk majd egymásnak, ha valami nem lesz meg az életünkben és rájövünk, hogy összetartozunk, akkor megérte. BIZTOS VAGYOK ebben, hogy így lesz. Csak akkor ne törődjünk a külső tényezőkkel! Ne hallgassunk senkire! Hagyjuk, hogy a szívünk vezessen egy teljes élet felé. Szeretetben, boldogságban, kétségek nélkül, csak így élhetünk. EBBEN BIZTOS vagyok.

Mint megsebzett vad testében a hűs acél,

úgy bántja lelkemet a távollét, s a kacér

magány, mely a szent álmot tépte szét.

Fájdalom! Ne kínozd testem! Ne bánts!

Ne hagyd, hogy eltiporjon! Inkább kiáltsd,

hogy nem okoz semmit! Uralkodj a gondon.

Én most ezt teszem. Uralkodom ha lehet.

Bár tudom ostoba, önző módon szeret

téged e férfi, kinek te voltál s maradsz a Csoda.

Szeress! Ölelj! Mint eddig senki e féltekén!

És ha ezt teszed, meglátod jól mondom én.

Egy távoli, szép napon én fogom majd "ott" kezed.

Én leszek, ki megkérdi, Szeretsz-e igazán?

Életed velem élheted? Majd szíved válaszán

végig vihetjük az átkozott s egyben áldott életet.

Szeretetben élve-halva, jóban-rosszban,

hisz máshogy nem lehet, Higgy te is abban,

hogy van egy szív mely fáj, vár, örökké téged szeret.

S érezd, hogy nincs kacaj, öszinte mosoly másnak,

mely tiszta és igaz lehet. Arcunkon gödröt ásnak,

a percek melyeket nélküled-nélkülem élhetek és élheted.

Tegnap mikor láttalak,

nem szóltál hozzám,

Csak ragyogtál némán,

Mint a májusi pirkadat.

Tegnap mikor láttalak,

nem értél hozzám.

Mégis többet adtál,

Mint gyönyörű gondolat.

Tegnap mikor láttalak,

nem éreztem illatod.

A füst mindent elnyomott,

Szívemben kutattalak.

Tegnap mikor láttalak,

nem gondoltam másra.

Rád néztem pillantásra,

Nem érted mennyire vártalak?

Tegnap mikor láttalak,

fájt a szív, sajdult a test.

S mikor mentél, én rest,

Szégyenlem. Nem marasztaltalak

Tegnap mikor láttalak,

súgtam neked egy szót.

Értsd meg fontos volt,

Mert csak téged imádtalak.

Tegnap mikor láttalak,

tudtad hogy jó velem.

De most nem győzhetem,

El kell engednem álmomat.

Tegnap mikor láttalak,

győzött az ész, a szív felett.

Hittem nyer, ki szívből szeret,

S "legyőztem" önző vágyamat.

Tegnap mikor láttalak,

néztem csalfa pillantásodat.

Kívántam röpke csókodat.

Így volt, s mindíg így marad.

Vannak percek az ember életében mikor csak áll némán, nem szól semmit. Ezek a percek általában nem életünk legszebb percei, ezek a percek azok, melyek teljesen megváltoztatják hátralévő hasztalan életünk. Nekem most jött el a második ilyen pont. Hajnalban egy hídon állva néztem, hogy csúsznak ki kezemből a dolgok. Néztem a távolban eltűnő angyali alakot, mely eddig oly sok lehetőséget és esélyt adott számomra. Kit szerettem és míg élek szeretni is fogok.

Nincs tovább!

A Lány néhány pillanattal ezelött még elöttem állt. Nem szólt. Hallgatta, amint rázúdítom lelkem minden szennyét. Hallgatta szótlan. Hallgatta, mert nem tudott mit mondani. A folyton ismételgetett szavak, a Szeretlek, a Maradj velem semmit se értek. Majd egy dolog hagyta el édes ajkait. "Nem tudom, de most úgy érzem ez a helyes" Ez a jó?

Most nem a szív döntött, de nem is az értelem.

Próbálta megmondani nekem, mi is a Szerelem de nem tudta. Nem akarta? Nem hiszem. Valóban nincs tisztába mit is tett? Mi zajlik most kettőnkkel? De ezt nem nekem kell eldönteni. Senkinek sincs joga magához "láncolni" olyan embert aki nem teljes mértékben ezt szeretné. El kell fogadni. El kell fogadnom.

Minden átfut az agyamon. Olyan dolgok amiket épeszű ember nem gondol. De nem teszem meg. Könnyebb lenne, de nem. TUDOM, HOGY VAN ESÉLY egy késöbbi újrakezdésre. Tudom, hogy mit érzek és azt is, hogy Ő mit érez. Tudom. S szerintem tudja jól Ő is. Csak most tényleg idő kell.

Ha nem hiányzom majd, akkor így a jó. Nekem is könnyebb, neki is az. Jó megoldás. (Most saját magamon szörnyülködöm. Hogy mondhattam ilyet?)

Mindegy. Lesz ahogy lesz. Csak egyet szeretnék a sorstól. Soha többé ne szóljon hozzám a csend. Ne halljam léptei kopogásában, Gyere utánam, Ölelj át. Ne mondja, hogy ennyi volt! A csend ne szóljon hozzám! Ne lássam szemeiben a fényt mely hívogat. A fényt ami mindíg is erőt adott, hogy lesz még folytatás. Vagy ha mégis látni vélem akkor az már őszinte legyen. Ne legyenek kételyek! Legyen olyan minden, mint amilyen lehetne, ha esélyem lenne változtatni.

Mai nap összecsaptak felettem a hullámok. Nem elég problémát okoz számomra magánéletem kuszasága, még az üzleti dolgok felett sem vagyok képes uralkodni. Nem tudom mit és mikor hibáztam el, de hogy nagy hiba lehetett az biztos. Büntet érte a Jóisten.

Szokás mondani, hogy a baj csőstül jön. Asszem nem tévedés. Magánéletem egy része kusza összevisszaság, másik része pedig a mély depresszió illetve az őrület határát súrolja. Nincs mit tenni, lépni kell. Lépni olyat ami kimozdít engem ebből a katyvaszból. Olyat ami új lendületet adhat egy szebb jövő reményében. Sajnos nem tudom mi a megoldás. Sajnos gyenge vagyok hozzá, hogy megtegyem. Hogy felrúgva elveim, 180 fokos fordulatot véve, megtagadjam azt ami igazán fontos számomra. Hisz úgy egy nem teljes és sohasem boldog, de kiszámítható jövő elött állhatnék. Egy olyan jövő elött mely eddigi terveimmel és elveimmel egyenesen szembe száll. Hol feladva vágyaim és álmaim, dacból szeretnék és keresvén az igazi boldogságot lennék igazán boldogtalan.

A másik oldal a karier. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz saját vállalkozásom van. Nem parancsol senki ( a hivatalokat kivéve), Nem kell tűrnöm egy egoista kisfőnök incselkedéseit. Mégis ez jár a legtöbb gonddal. Nem kis forgalom mellett is mindössze a megélhetésemet biztosítja a cég. Irigylésre méltó aki napi 8 órával keres meg annyi pénzt amiből boldogan, kiegyensúlyozottan meg tud élni. Egy vállalkozó élete nem ilyen. Mi mindannyian otthon is dolgozunk. Akkor is kell valami apróságon agyalnunk mikor más már rég letette a melót. Haza kell vinnünk a gondokat. Ha valami probléma van ugranunk kell és rendszerint rajtunk csattan az ostor.

Nem panaszkodom. Nincs rosz életem, de ugyan ezt a pénzt megkereshetném egy irodában, ülve naphosszat a papirokat bújva is. Az se egy leányálom, de ha vége a munkaidőnek, legalább fellélegezhet az ember, hogy mára vége. Számomra sosincs vége. Soha se térhetek úgy nyugovóra, hogy minden rendben legyen. És ez sajna megmutatkozik az előző témán, a magánéletemen is.

Sose keverjük a kettőt!!!!!! Munka és magánélet nem fér meg egy említés alatt. Nem lehet, hogy bármelyik is rányomja bélyegét a másikra. Ez minden probléma kezdet. És, hogy mi lesz a vége?

Vigyázzunk tehát magunkra, Társunkra, munkánkra. Mindre külön-külön. Vigyázzunk mert a baj mindíg megtalál. Mindíg akkor, mikor a legkevésbé számítunk rá.

Tegnap este hazaérvén, felnézetm az égre. Megbabonázott szépsége. Ilyen egyszerűen szép dolgot nem nagyon tud máshol felfedezni az ember, mint a természetben. Oly egyszerű. Sok pont a fekete lepedőn. Nem is értem mi tetszik benne az embereknek.

Talán az ismeretlen varázsa, kihívás egy varázslatos álomvilág megismerésére. Nem tudom, de az biztos, hogy gyönyörű volt. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elkalandozni távoli tájakra, távoli személyekkel. Szerelmünk mosolyát látjuk minden egyes fénylő pontban. Azon barátainkra emlékezünk akik már nem lehetnek közöttünk.

Az érzés melyet csupán egy röpke pillantás ébreszt bennünk, belénk ivódik, mint kedvenc ételünk íze, pont úgy mint az első csók, első szerelem.

Nem is lehet igazán szavakba önteni az érzést. Szerintem mindenki tudja miről beszélek, mi is ez a gyönyör.

Ha teheted és szép tiszta az ég, vess egy pillantást a csillagokra. Hidd el, egy cseppet boldogabb leszel.

Mikor az ember Szerelmes (ez nem véletlenül nagy betű), akkor érzi igazán teljesnek életét. Ha szerencsés is, és viszonzott az érzés, akkor még sokkal boldogabb. Lehet közhelynek tünnek ezek a mondatok, de mint minden közhely mellett, ezen tények mellett is rendszeresen el szoktunk siklani.

Most tartok ott, hogy értékelem az életet. Értékelem minden kis ajándékát.

Tudjátok, nem könnyű jó embernek lenni. Nem jó mindig azt tenni amit helyes. Régen más ember voltam. Nem érdekelt semmi, csak a magam boldogsága, csak a saját igényeim kielégítése. Manapság ez nem így van. És itt térek vissza a Szerelemhez.

A Szerelem ami igazán megváltoztathat egy embert. Maximálisan és visszafordíthatatlanul formálja át életünk. Engem közel 10 éve talált meg a Szerelem. A mindent elsöprő Szerelem. Ebben a 10 évben voltam többszőr a csúcson, de nem kevés időt töltöttem el az igazán szeretett nő nélkül. Kissebb nagyobb megszakításokkal háromszor találtunk egymásra. Voltak gyönyörű pillanatok és persze óriási veszekedések. Elhangzott többször, hogy ami nem megy egyszer az többet nem is fog. És mégis. Láss csodát, együtt vagyunk. Rettenetes boldog életem van mellette. Szeretem a saját életemnél is jobban. Soha nem hittem volna, ha egy emberrel egymást választjuk, akkor ennyit tudok, majd érte változni.

Gondolom, most azon tűnődtök, hogy miért is kell változni. Miért nem olyannak szeretnek minket amilyenek vagyunk.

Higgyetek benne, hogy igenis változni kell. Az idő így is, úgy is össze kovácsol két sorsot, de könnyebb ha valamelyik fél enged. Ez nem áldozat, ez egy önző dolog. BOLDOG AKAROK LENNI! Ordítom és ezért teszek mindent.

Ez így azért nem teljesen igaz.

Nem csak magunkért változunk, mi Szerelmesek, hanem a Szeretett társ boldogságáért is. Sőtt.Ha az ember igazan Szeret, akkor mindennél előrébb való a társunk, Szerelmünk.

Azért írom ezt a bejegyzést, hogy a mai világban csak trófeák gyüjtésével foglalkozó "lovagok" elgondolkodjanak. Mi is a Szerelem. Lehet sose fogják megérteni mit is tehetnek tönkre ha csak a pillanatnyi örömökre koncentrálva, semmit se tisztelve szétrombolnak kapcsolatokat. Ha nem is véglegesen, de problémát okozva annak, aki igazán Szeret.

Számomra most jött el az idő. Most kell olyan emberrel harcolnom aki megpróbálta bomlasztani kapcsolatom. Nem tudom mi ad felhatalmazást valakinek, hogy megpróbáljon aljas, alattomos módon beleavatkozni mások életébe. Sajnos a mai lányok többségének fontosak az anyagi dolgok, a pillanatnyi örömszerzés és még sorolhatnám. Hála istennek kedvesem nem ilyen. Nem dől be minden felszínes udvarlásnak. Emlékszik ki bántotta, mikor és mivel. De még így se könnyű. Ha valakiben egyszer nagyon hiszel és óriási csalódást okoz neked, akkor megmarad az emberben egy kérdés: Valóban félre ismertem? Általában a válasz igen. Mégse könnyű ezt elfogadni. Számomra ez okozott fájdalmat. Illetve kedvesemnek kellett erre rájönnie. De ha jól érzem sikerült.

Legyünk tekintettel egymásra. Miért nincs bennük tisztesség? Miért nincsen ezeknek az embereknek szégyenérzete? Talán mert a mai rohanó világ ezt követel meg tőlük? Nem hiszem. Egyszerűen érdek emberek. Akik nem a Szerelemre alapoznak egy kapcsolatot, hanem, hogy mi jó nekik, miből húzhatnak hasznot. És ez szomorú.

Remélem , hogy mi, az úgymond "régivágású" srácok vagy lányok, akik mindent, de mindent megadnánk Párunk mosolyáért, egyszer megnyugodhatunk. Nem kell majd félnünk, hogy mikor, ki bántja, használja ki Szeretteinket.

Én tudom, ki mit érdemel. Hiszem, hogy a jó elnyeri a boldogságot, a rossz pedig megbünhődik tetteiért.

Kedves olvasó! Soraimat nem azért olvasod, hogy sajnálj, vagy megvess. Hanem, hogy higgy az IGAZ SZERELEMBEN! Akard érezni ezt a gyönyört amit csak ez nyújthat számodra. És ha te a másik oldalhoz tartozol, kérlek gondold át mit teszel. Tévedés ne essék! Nem az egyéjszakás kalandokról akarlak lebeszélni, hanem arról, hogy Ne rombolj, ne törj össze szíveket egy múló szeszély miatt. Hidd, el teljesebb életet élhetsz így. és ha egyszer te leszel Szerelmes te is nyugton hajthatod le fejed. Nem kell aggodnod semmiért.