Mai nap összecsaptak felettem a hullámok. Nem elég problémát okoz számomra magánéletem kuszasága, még az üzleti dolgok felett sem vagyok képes uralkodni. Nem tudom mit és mikor hibáztam el, de hogy nagy hiba lehetett az biztos. Büntet érte a Jóisten.

Szokás mondani, hogy a baj csőstül jön. Asszem nem tévedés. Magánéletem egy része kusza összevisszaság, másik része pedig a mély depresszió illetve az őrület határát súrolja. Nincs mit tenni, lépni kell. Lépni olyat ami kimozdít engem ebből a katyvaszból. Olyat ami új lendületet adhat egy szebb jövő reményében. Sajnos nem tudom mi a megoldás. Sajnos gyenge vagyok hozzá, hogy megtegyem. Hogy felrúgva elveim, 180 fokos fordulatot véve, megtagadjam azt ami igazán fontos számomra. Hisz úgy egy nem teljes és sohasem boldog, de kiszámítható jövő elött állhatnék. Egy olyan jövő elött mely eddigi terveimmel és elveimmel egyenesen szembe száll. Hol feladva vágyaim és álmaim, dacból szeretnék és keresvén az igazi boldogságot lennék igazán boldogtalan.

A másik oldal a karier. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz saját vállalkozásom van. Nem parancsol senki ( a hivatalokat kivéve), Nem kell tűrnöm egy egoista kisfőnök incselkedéseit. Mégis ez jár a legtöbb gonddal. Nem kis forgalom mellett is mindössze a megélhetésemet biztosítja a cég. Irigylésre méltó aki napi 8 órával keres meg annyi pénzt amiből boldogan, kiegyensúlyozottan meg tud élni. Egy vállalkozó élete nem ilyen. Mi mindannyian otthon is dolgozunk. Akkor is kell valami apróságon agyalnunk mikor más már rég letette a melót. Haza kell vinnünk a gondokat. Ha valami probléma van ugranunk kell és rendszerint rajtunk csattan az ostor.

Nem panaszkodom. Nincs rosz életem, de ugyan ezt a pénzt megkereshetném egy irodában, ülve naphosszat a papirokat bújva is. Az se egy leányálom, de ha vége a munkaidőnek, legalább fellélegezhet az ember, hogy mára vége. Számomra sosincs vége. Soha se térhetek úgy nyugovóra, hogy minden rendben legyen. És ez sajna megmutatkozik az előző témán, a magánéletemen is.

Sose keverjük a kettőt!!!!!! Munka és magánélet nem fér meg egy említés alatt. Nem lehet, hogy bármelyik is rányomja bélyegét a másikra. Ez minden probléma kezdet. És, hogy mi lesz a vége?

Vigyázzunk tehát magunkra, Társunkra, munkánkra. Mindre külön-külön. Vigyázzunk mert a baj mindíg megtalál. Mindíg akkor, mikor a legkevésbé számítunk rá.